Rólam

Tót Szilvia vagyok, családommal Kecskeméten élek.

Pedagógus végzettségem 1994-ben szereztem meg, majd 1998-tól a Kecskeméti Rendőrkapitányságon kezdtem dolgozni, ahol bűnmegelőzéssel foglalkozom.

A Szegedi Tudományegyetemen szereztem integratív mentálhigiénés szakember diplomámat. Jelenlegi hivatásom a prevenció területén is az, hogy különböző problémával, nehézséggel küzdő embereknek tudjak olyan módszereket mutatni, amelyekkel aztán képessé válnak a mindennapokban önmaguknak segíteni.

A mentálhigiéné képzettség megszerzése legbelsőbb vágyam volt hosszú ideje, hiszen ez szó szerinti jelentésében „lelki tisztaság”, a lelki egészség védelmének tudománya és gyakorlata. Elsődleges célja a lelki egészség megőrzése és fejlesztése, valamint ezen belül a megelőzés, amivel 20 éve foglalkozom.

Tagja vagyok a Hírös Kortársak Egyesületnek, amely fő tevékenysége a középiskolai kortárs segítés.

Hitvallásom szerint négy fontos eleme van a biztonságos ÉLETnek: a figyelem, a gondolkodás, a cselekvés és a segítség. Én igyekszem ezt alkalmazni a párkapcsolatomban, egyetemista lányommal való kapcsolatomban, igazából az életem minden területén.

Megfigyelni magam, és a körülöttem lévőket abban a helyzetben, amiben vagyok. A figyelem elindítja a gondolkodást, így leszek képes felmérni azt, hogy mit kell/mit nem szabad cselekednem. Aki ezen a láncolaton végighalad, ő lesz képes arra, hogy segítsen önmagának, vagy mást rá tudjon vezetni arra, ő hogyan segíthet saját magának.

Tudatos ÉLET Program - Tót Szilvia

A Tudatos ÉLET Program

az É(lmény) L(elkesedés) E(mpátia) T(olerancia) képességek tudatos alkalmazása, egy olyan komplex program, amelyben képessé válunk egy biztonságos életformában önmagunkkal és a körülöttünk lévőkkel együttműködni.

A XXI. századi ember az online és offline térben is képes saját biztonságát fenntartani, ha mindennapi életébe bevonja azokat a megoldási képességeket, amelyeket a program során el tud sajátítani.

Tudatos ÉLET Program